Amikor tavaly Izlandon jártunk, biztosak voltunk benne, hogy ha egy hely első ránézésre is ennyi gyönyörű természeti jelenséget mutat, akkor valami egészen elképesztő lehet az a csoda, amit elrejt. Legalábbis azok elől, akik felkészületlenül érkeznek. Éppen ezért, idén mi nem így tettünk. Ezidáig minden fotózás során kizárólag saját tudásunkra, tervezési készségeinkre és persze a szimatunkra hagyatkoztunk, de már az előkészítés során éreztük, hogy idén ez hiba volna. Segítséget kértünk tehát: találtunk egy Izlandon élő magyar lányt, aki szerencsénkre azonnal beleszeretett a projektbe és olyan mesés helyszínekre hívta fel a figyelmünket, amiket valóban csak a helyiek ismerhetnek.
Nagy reményekkel vágtunk neki a szervezésnek, és ennek következtében már a csomagolás is komoly kihívások elé állította a csapatot. Mivel kis túlzással már a csomagolás során eldől a fotózás sikere, mi mindent el akartunk vinni. Hegyben álltak a cipők, aláöltözők, övek, az őszi téli kollekció kosztümjei, kabátjai, mesés jacquard kelméi, így már a bőröndöket is csak nagy nehézségek árán sikerült bezárni. A személyes holmiknak pedig nem maradt annyi hely, amennyi kellett volna. Habár, hogy mennyi kellett volna, az csak akkor derült ki, amikor megérkeztünk a fotózási helyszínekre. Tudtuk, tapasztaltuk, hogy Izland sok meleg réteget követel, de arra nem számítottunk, hogy a jeges északi szél minden irányból, megállás nélkül fog süvíteni még a sziklák árnyékában is.
A felvételek ugyan remekül sikerültek, a természeti erőknél azonban úgy tűnik nincs tehetségesebb fodrász, mert hiába gondoljuk, hogy a mi fodrászunk tényleg a világ legtehetségesebbje, ha egyszer nincs olyan hab, lakk, mattpaszta vagy egyéb hajformázó, ami ellen tud állni a szüntelen orkánnak. Mind kénytelenek voltunk beletörődni, hogy ezeken a képeken a kellemesen szélfútta frizura lesz a markáns stílusjegy. És habár a csapat akaraterejének és az aláöltözetekbe, csizmákba rejtett fűtőpatronoknak köszönhetően, az elkészült képeken ez nem látszik, a helyszínre érkezést követő pillanatokban az ijedtség volt a legnépszerűbb arckifejezés. Hiszen ahol a neoprén kabát kapucnija alatt is vacog a fotós, ott a kiskosztümben pózoló modell sem számíthat sok jóra. Kutya hideg volt, nincs mit szépíteni a helyzeten. Mindeközben a lélegzetünk is elállt a táj szépségétől. Micsoda őserők, tomboló gejzír, gleccser, vulkán és láva lenyűgöző összhatása. A National Geographic csodák világának különkiadása. Izlandon az ember tényleg kicsinek érzi magát. Mik vagyunk mi a természethez képest, porszem csupán a gépezetben. Ebben a környezetben a fűszál is erősebbnek tűnik nálunk. És hát végül a fűszálak ugyan nem követtek el merényletet ellenünk, mégis sikerült a természet rendjébe ütköznünk.
A harmadik fotózási napra maradtak a legizgalmasabb helyszínek és a pompás izlandi paripák. Őket azonban elfelejtettük megkérdezni, hogy készen állnak-e modellt állni és ennek meg is lett az eredménye. Szőrén ültem a fenségesen nyugodt fehér kancára, a derítőlap fényes villanása azonban annyira kizökkentette, hogy egy hirtelen mozdulattal felágaskodott, én pedig azzal a lendülettel repültem a földre. Nem volt nagy talány, hogy bordám törhetett, mivel levegőt is alig kaptam a fájdalomtól és a rekeszizomgörcstől, de a kórházban beigazolódott, hogy két is borda tört, még néhány elrepedt és a jobb tüdőlebeny is megzúzódott. Ennyit a fenséges nyugalomról.
A fájdalom után a félelem kerített hatalmába: senki nem lesz képes a munkára koncentrálni, mert én a kórházban fekszem. Remek, gondoltam, de aztán viszonylag hamar megnyugodtam, mert mindenki törhetetlen profizmust tanusított. Tibor átvette az irányítást, a csapat pedig egy emberként küzdött hideggel, esővel, széllel, lovasbalesettel a közös cél eléréséért. A fájdalom sajnos azóta sem múlt el teljesen. A felépülés hosszadalmasnak és hasonlóképpen küzdelmesnek ígérkezik, mint az út, de mégis boldog és büszke vagyok, mert a kollekciófotózás csodálatosan sikerült. A képek egytől egyig varázslatosak. Azt pedig még csak sejteni merem, hogy talán azért kellett leesnem a lóról, hogy megint ne készülhessen rólam jó kép Izlandon.
A sors akarja úgy, hogy harmadjára is a szigetre utazzunk…
Kanizsai Tibor
