Azt mondják, a legnagyobb utazás is egy kis lépéssel kezdődik. Nálunk minden utazás úgy kezdődik, hogy az ember hónapokig tervez, hetekig egyeztet, napokon át bújja a netet és telefonál, valamint éjszakákon át agyal, hogy minden rendben menjen.
Többszörös felelősség nyomja a szervezők vállát, egyrészt gondoskodni kell egy egész csapat biztonságos utazásáról, másrészt biztosítani kell, hogy lélegzetelállító képi anyag születhessen, ami maximálisan igazodik az új szezon kollekciójához és a márka kommunikációjához. Mindezt egy életszerű költségvetéshez igazítva úgy, hogy a lehető leghatékonyabban dolgozzunk, a lehető legrövidebb idő alatt.
Azúrkék álmok és kijózanító repülőjegyek
Az Agnes Silkában, mint a legtöbb divatmárkánál az új szezon megalkotása hamarabb kezdődik, mint ahogy az előző véget érne. Silka Ágnes, az édesanyám az idei tavaszi-nyári mintákat, szöveteket- és a belőlük készült ruhákat a trópusokra álmodta meg, ahol a szikrázik a napsütés, azúrkék a tenger, és mindenből árad a felszabadultság és érzékiség.
Mi tehát az én dolgom? Elvinni a stábot a világ egyik olyan szegletébe, amelyet az utazási irodák édenkertként ajánlgatnak, kiválasztva azt az időszakot, amikor az időjárás legkevésbé tartogat kellemetlen meglepetést.
Paradicsomok versenye
Összeültünk a stábbal, és elkezdtük tehát számba venni, hol találunk a térképen trópusi földi paradicsomot. A döntőbe jutott helyszínek, Zanzibár, Punta Cana, a Maldív-szigetek és Seychelle közül fotósunk, Udvardi Attila szelíd, de kitartó unszolására utóbbi mellett döntöttünk a fantasztikus textúrák, a buja növényzet, a valószínűtlen formájú sziklák és a bizonyos azúrkék víz miatt. Minél érintetlenebb környezetre gondoltunk, így a Seychelle szigetek közül a vadregényes La Digue lett a végső választás. Az elhatározás megszületett, a többi már ment magától, fekete öves vagyok már repülőjegy-, és szállásfoglalásban. Készült a moodboard és Google Maps segítségével a helyszíneinket is elkezdtük összeválogatni.
Csomagolás: reméld a legjobbat, de készülj a legrosszabbra
A kampányfotózásokra nagyobb felszereléssel és több poggyásszal indultunk, mint a spanyol konkvisztádorok hódító útjaikra. A bőröndöket változatosan kell pakolni: minden csomagba kerüljön többfajta ruha, cipő, felszerelés – így, ha a 15 darab bőröndből egyik-másik elkeveredik az átszállásnál, akkor sem áll meg az élet és elkészülhetnek az anyagok. A fotós és videós felszerelést sajnos nem lehet szétbontva pakolni, ezek rendszerint túlméretes csomagok, utoljára érkeznek le a futószalagról, és higgyétek el, mindig óriási megkönnyebbülés megpillantani őket a célállomáson. Eddig nem hagyott el a szerencsénk, a reptéri poggyászrakodók védőszentje vigyázhat ránk.
Éjjeli repülés
Azt gondolnánk, ha éjszaka repülünk, akkor kellemesen végigalusszuk az utat, és kipihenten, felfrissülve szállunk majd le, energiától duzzadva. Ez egy elég naiv gondolat. Este indult a gépünk, isztambuli átszállással. A hihetetlenül modern és óriási, új isztambuli reptéren keresztülgaloppozva értük el a csatlakozást, és kezdtük meg a végtelen hosszúságúnak tűnő repülőutat, ami még azoknak a csapattagoknak is fárasztó volt, akik már a kifutón aludtak. A kicentrifugázott padlizsánsaláta frissességével érkeztünk meg a festői Seychelle-re. Elcsigázottan másztunk le a gépről, és ekkor történt meg az első varázslat: a valóban mesebeli szépségű hely olyan energialökést adott a csapatnak, hogy pillanatok alatt töltődött fel mindenki, egy csapásra elérve a maximális rezgésszámot, ami a közös munkához kell. Ugráltunk és sikongattunk, mint a gyerekek, egészen elemi erejű élmény volt.
Távol a civilizációtól- és a megfelelő menetrendtől
Az ilyen utak mindig versenyfutást jelentenek az idővel. Mivel a La Digue-i komp menetrendje sehogy nem akart illeszkedni a mi időbeosztásunkhoz, még otthon egy helyi hajóskapitánytól kértünk ajánlatot, aki küldött is egy képet a speedboatról, amely mintha egy Rejtő Jenő kötetből pottyant volna ki. Hogy Rejtő mennyire egyetemes, ezt élőben megtapasztalhattuk, mert a hajó legénysége is Piszkos Fredet és Fülig Jimmy-t idézte. Szerencsére egyikünk sem tengeribeteg, a gyengélkedésre nem is volt idő, a biztonság kedvéért extra adag preventív Daedalonnal készültünk.
Szálloda a világ végén
A hotelünk kis bungalow-k sokaságából állt, és hiába a gondosság a foglalásnál, egymástól jó kilométernyi séta távolságra szállásolták el 9 fős stábunkat. Mikor ez kiderült, a vérnyomásom az egekbe emelkedett, mert úgy tűnt, ez csak nehezíti a dolgunkat, de valahogy ez is, mint az úttal kapcsolatban minden, a lehető legjobban alakult. Kiderült, hogy a legtávolabbi apartman egy köpésre van az az ikonikus szikláktól, az Anse source d'argent nevű partszakasztól, mely a világ 10 legszebb tengerpartjának egyike, és kiemelt fotózási helyszínünk – ez a bungalow lett tehát a főhadiszállásunk, ahonnan megállapítottuk, hogy nem kell messzire barangolni változatos helyszínekért.
Érkezésünkkor heves trópusi eső esett, engem persze ez is aggasztott, nehogy értékes időt veszítsünk miatta. Még jobban kezdtem aggódni, mikor láttam, hogy a beauty team milyen mértékben izzad: nem a páratartalom miatt, hanem hogy mivel tudják majd fixálni a frizurákat és a sminket ilyen körülmények között. Úgy tűnik, megint csak feleslegesen bosszankodtam, mire a haj és a smink elkészült vakító napsütés ragyogott, a profi és rutinos beauty team (Évi és Anita) pedig lenyűgöző munkát végzett. Isten áldja a hajlakk és a vízálló szempillaspirál feltalálóját! Közben gondoskodni akartam a csapatról, és megrendeltem életem legdrágább szobaszervízét, 20 ásványvizet és 20 kávét mintegy 130.000 forintnyi helyi rúpiáért – gyorsan megtanultuk, miért érdemes a szigeten kisboltba járni a frissítőkért.
Naplementék, napfelkelték
Fotósunk, Attila és videósunk, Kornél már jó előre fente a fogát a trópusi naplementék különleges fényeire, már első este varázslatos anyagok készültek. Két modellünk, Petra és Móni elképesztő fegyelmezetten dolgoztak, törékeny szépségük mögött hatalmas munkabírású amazonok. Sötétedésig dolgoztunk, a közös vacsoránál mindenki boldog volt, és csak a poén/perc mérőszám csökkenése mutatta a fáradtságot. Óriásalvás után a lányok reggel 5:30-kor már ismét kezdték a sminket és a frizurát. Hát lányok, hatalmas respect!
Ember a vízben, akku a vízben
Tudtuk, hogy inspiráló környezetbe érkezünk, a sziget szépsége felülmúlta várakozásainkat. Menet közben térképeztünk fel újabb és újabb helyszíneket, olyan szpotokat kerestünk, amelyek különlegesek, mert újszerű beállításokra törekedtünk. Ezekhez persze néha veszélyesebb, extrémebb helyekre kellett felmászni. Érintetlen helyeket kerestünk a civilizációtól távol. Minden varázslatosan alakult, de bennem persze folyamatosan dolgozott, hogy a legtöbbet kell kihoznunk a feszes ütemtervből. A kreatív csapatot nem szerencsés azzal nyomasztani, hogy gyorsan haladjunk, hiszen nekik a minőségre kell fókuszálniuk elsősorban. Én viszont belül végig éreztem, hogy egyetlen ellenfelünk van csak, az idő.
Ági sosem szeretett a járt úton haladni, itt sem volt ez másképp, a legizgalmasabb helyekre most is általa leltünk. Valódi dzsungelnövényzetben találtuk magunkat, harsogó zöld színekkel és változatos formákkal. Ahogyan a növények remekül érzik magukat a szigeten, úgy az állatok is – tanácsos volt a lábunk elé nézni, mert a rákok, pókok akkorák ott, mint otthon a pincsikutyák. A földbe vájt üregeikbe lépve ráadásul még a bokaficam se kizárt, olyan vermeket ásnak.
Folyamatosan dolgoztunk. A legnagyobb hőségben és a fullasztó párában jól esett újra és újra visszatérni a vízparti fotóhelyszínekhez, bár a víz is 28-29 fokos volt, nem hűsített, mégis üdítő volt. Amikor a víznél videóztunk-fotóztunk, gyakorlatilag a vízben voltunk, a felszerelést is be kellett vinni. Attila épp egy beállítást készített elő, mikor Kornél kiáltására kaptuk fel a fejünket: vigyázz, a lámpa! Mindannyian láttuk a méregdrága, profi vakut az óceánba csobbanni, és egyszerre haraptunk a szánkba. Aki kicsit is ért a fotózáshoz, pontosan tudja, milyen fontos a jó vaku, pláne, ha ennyire erős természetes fény mellett kell villannia. Ahogy már írtam, egyetlen ellenfelünk az idő volt, Attila visszasietett a szállásra a tartalékvakuért, amivel szintén csodás képeket lehet készíteni, viszont a teljesítménye kisebb, így hosszabban tölt be, lassabban tempót enged.
Érkezéséig a videózásra koncentráltunk és Kornél drónfelvételeket készített, hogy ne vesztegessünk el egyetlen percet sem. A technika ördöge itt is próbálkozott velünk, mert a drón az utazás előtt szervizben járt karbantartáson, ahol elvileg tesztelték is. Hogy mi történt, azt nem tudjuk, de tesztelés biztosan nem, mert a drón oldalazva bukdácsolt a levegőben. Kornél arcáról pontosan leolvashattuk, mit gondol. Szerencsére elég műszaki érdeklődéssel és érzékkel rendelkezünk mindketten ahhoz, hogy percek alatt kiderítsük, mi a gond: a propellereket hibásan illesztették a készülékre, így egy rögtönzött szervizzel ezt ott helyben megoldottuk, az elkészült felvételek pedig magukért beszélnek: Petrát egy sziklaszirten is és tengeri sellőként is láthatjátok, Móniról pedig az átlátszó aljú kajakban készültek elképesztő drónos anyagok. A naplemente persze megint a nap csúcspontja volt, egészen szürkületig dolgozott a stáb a vízben. A vacsoránál már izgatottan nézegettük az elkészült felvételeket, mivel már a nyersanyag is bámulatos volt.
Hazaút „eszméletlen” kalandokkal
Az állandó meleg és az extrém magas páratartalom duplán fárasztóvá teszi a munkát. Mivel a tervezett anyag legnagyobb részét már elkészítettük, az utolsó napra kevesebb tennivaló maradt – és valljuk be, a csapat is lassabb volt már. Főleg Kornél volt csendesebb a megszokottnál, enyhe napszúrásra gyanakodott, hiába igyekeztünk odafigyelni, sokat inni, hűteni magunkat. A délelőtti munka után szabadidőt kapott a team, mindenki szétszéledt, a lányok korallt gyűjtöttek a parton, többen fürödni mentek, szuvenírekért sétáltak, meglátogatták a közeli óriásteknősöket, én pedig úszni mentem. Délután indultunk haza, ismét Piszkos Fred kapitány és Fülig Jimmy hajóján. A tenger jobban hullámzott, mint érkezéskor, és bár csodás élmény a vízen suhanni, ez már inkább dobált egy kicsit. Kint tartózkodásunk legmelegebb napja volt, nem enyhült a fülledt hőség, így érkeztünk meg a reptérre, ahol a gép indulásáig még 5 órányi várakozás várt ránk. A reptéren megtámadtuk a Burger Kinget, jól estek az ismert ízek, bevallom a szigeten egyetlen dolog nem nyűgözött le, az a gasztronómia. Elképesztően fojtogató volt a pára és a meleg, én is rosszul viseltem, de Kornél már nagyon bágyadt volt. A számtalan bőröndöt görgetve kerestünk egy padot a reptér előtt, azon üldögélve beszélgettünk, amikor arra lettem figyelmes, hogy nem válaszol, szeme fennakad, arca elfehéredik, kezei rángatózni kezdenek, feje ájultan hanyatlik hátra. Mindenki odaugrott, és elsősegélytanfolyamok emlékfoszlányai alapján lefektettük, legyezni, hűteni kezdtük, fejét vizeztük. Miközben rohantam be a reptérre orvosért, ezer gondolat cikázott a fejemben, nagyon ijesztő volt, Úristen, enyém a felelősség, az otthonától, családjától többezer kilométerre van, ellátás kell azonnal. Bár soha nem fogják elolvasni a hálálkodó sorokat, de ezúton is köszönöm a mahé-i reptér dolgozóinak gyors, határozott segítségét. A mentő percek alatt ott volt, szerencsére addigra már Kornél is jobban lett kicsit, saját lábán szállt be a mentőbe. Egy nagyon kedves és szemmel láthatóan nagyon rutinos mentőtiszt vérnyomást és vércukrot ellenőrzött, teszteket futtatott, és megállapította, hogy Kornél valóban dehidratált, de amúgy jól van. Az egyetlen kérdés, hogy állapota engedi-e a hosszú repülőutat. A mentőtiszt azt mondta, ha az indulásig nem lesz több ilyen epizód, és próbál folyadékot inni, akkor repülhet. A reptér munkatársai továbbra segítőkészek voltak, soron kívül engedték be a klimatizált business váróba pihenni. Én persze le sem vettem a szemem róla, az egész repülőúton figyeltem, zakatolt a szívem, így 15 órás út után, egy pillanatot sem aludva, hullafáradtan, de egészségben, szerencsésen érkeztünk meg Budapestre, mindenkit épségben adhattam át hozzátartozóinak. Huhh.
Másnap írtunk egymásnak a csapattal, persze mindenki aludt vagy tíz órát, mire magához tért, és elkezdtük feltölteni a privát- és werkfotókat a közös csoportba. Egy emberként éltük át újra a sziget varázslatos szépségét és a munka izgalmát. Imádom a kollégáimat, akik egy kicsit a barátaim is, az egész csapat a szívem csücskében van, a közös élmény még inkább összeköt.
Na, akkor, most tűrjük fel az ingujjat, és álljunk neki az utómunkának, mert bizony, az sem kis feladat, retus, vágás, fényelés, zenei aláfestés, stb…
Alig várom, hogy elkészüljön az anyag, de amit ennél is jobban várok, az a következő kaland.
Csapat:
- Kanizsai-Silka Ágnes - Tulajdonos, tervező
- Kanizsai Tibor - Tulajdonos, ügyvezető
- Baboth Írisz - Brand Manager
- Udvardi Attila - Fotós
- Simon Kornél - Videós
- Heizer Anita - Sminkes
- Kalán Éva - Fodrász
- Jablonczky Mónika - Modell
- Kálmán Petra - Modell
Videós összefoglaló:
Nézzétek a csapattal készült interjúkat is:
Kanizsai Tibor
